A tavalyival megegyező helyszínen, a Bokor utcai irodaházban tartottuk a Grappling Kongresszust január 27-én. A Kongresszus fontos esemény az elmúlt év sikeres eredményei megjutalmazásával és a következő év újdonságainak bejelentésével. A Kongresszust Merkert Zoltán, az Ügyintéző Bizottság elnöke nyitotta meg, majd Kovács Gábor elnök számolt be a tavalyi évről.
A 2017-es év legfontosabb eseménye a Magyar Grappling Szövetség megalakulása volt. Kiemelkedő volt még a szereplésünk a Világbajnokságon Bakuban 2017 októberében, ahova több, mint ötvenfős delegáció utazott ki és harminckét érmet, közte nyolc aranyérmet szereztünk. A tavalyi évben tovább erősödött a hazai grappling és végrehajtottuk azokat az újításokat, melyeket a tavalyi Kongresszuson jelentettünk be.
A Kongresszuson több kategóriában is jutalmaztuk a tavalyi kiemelkedő eredményeket. Elsőként az Év Versenyzője 2017 plaketteket adtuk át.
Tóth Alexa a Küzdősport szakosztály Bocfölde versenyzője a bakui Világbajnokságon mind NoGi Grappling, mind Gi Grappling versenyszámban első helyezést ért el, sikeresen szerepelt az előző évad fordulóin, az egyéni rangsorlistán dobogós helyezést ért el. Kiváló eredményei elismeréseképpen megkapta az Év Versenyzője 2017 plakettet. Gratulálunk!
Puskás Boglárka a Koko Fight Club Hatvan versenyzője a bakui Világbajnokságon mind NoGi Grappling, mind Gi Grappling versenyszámban első helyezést ért el, sikeresen szerepelt az előző évad fordulóin. Kiváló eredményei elismeréseképpen megkapta az Év Versenyzője 2017 plakettet. Gratulálunk!
A két kétszeres világbajnoki aranyérmes versenyző mellett négyen voltak, akik szintén aranyérmet nyertek a bakui Világbajnokságon, e kiemelkedő eredmény elismeréseképpen ők is megkapták az Év Versenyzője 2017 plakettet: Stefanovits Petra (BJJ Pécs), Hering Timon (BJJ Pécs), Doholutzki Tibor (Musashi Isaszeg), dr. Kléber István. Gratulálunk!
Második kategóriában az Év Edzője 2017 plaketteket adtuk át négy edzőnknek, akik sikeres versenyzőket adtak a Szövetségnek. Az Év Edzője 2017 plakettet kapta: Sós György (Küzdősport szakosztály Bocfölde), Kovács Gábor (Koko Fight Club, Hatvan), Csécsei Gergő (BJJ Pécs), Stágel György (Musashi Isaszeg). Gratulálunk és köszönjük, hogy ilyen kiváló versenyzőket nevelnek!
Az eredményes munka kovácsai a klubok. A klubjaink edzésein nevelődnek azok a versenyzők, akik sportágunknak, hazánknak szerzik a kiváló eredményeket a nemzetközi versenyeken. A kiemelkedő munkát végző klubok kaphatják az Év Képviselete plaketteket. A mostani Kongresszuson hárman kapták meg az Év Képviselete 2017 plakettet: a Miskolci Ju Jitsu Egyesület, a Növényi Sportakadémia Sopron, a ZR Team Nyíregyháza. Gratulálunk és kívánjuk, hogy a jövőben is kiváló versenyzőket neveljenek!
Kettő Év Embere 2017 plakettet is kiadtunk annak a két embernek, akik szakmájukat a legmagasabb színvonalon képviselik, és nagyon sokat tettek a Magyar Grappling Szövetség megalakulásáért.
Fekete Sándor mester fokozatot szerzett mind tradicionális, mind brazil ju jitsu-ban, oktatója sok a grappling bajnokságban sikeresen szereplő klubnak, versenyzőnek. A Global Grappling alapítója, Szövetségünk minősített bírója. Abban, hogy a közösségünk ennyire meg tudott erősödni, hogy a bajnokság ilyen magas színvonalú, Fekete Sándornak kiemelkedő szerepe van és méltán kapta meg az Év Embere 2017 plakettet. Gratulálunk!
dr. Szilágyi Dávid teljesen más területen, de szintén magas szintű tudással és kiemelkedő munkával segítette a Szövetség megalakítását. Szakértelmére elsősorban a jogi területen, a bejegyzés levezénylésében számítottunk, de ne feledjük, hogy Dávid 2. danos mester tradicionális ju jitsu-ban és a Szövetségünk minősített bírója is. Gratulálunk és köszönjük mindkettőjüknek a munkájukat!
Ahogy a korábbi Kongresszusokon is, ezen is több újdonságot jelentettünk be. Tovább lépünk előre az UWW grappling bevezetésében. Tavaly már a korosztályokat és a súlycsoportokat átvettük, a jövő évadtól pedig az UWW grappling szabályok szerint is fogunk versenyezni. A kezdő-haladó megbontás kibővül az Ifjúsági 1 korosztálytól a Master korosztályig a férfiak és a nők között is. A Gyermek 2 korosztályig és a kezdő kategóriákban továbbra is a Global Grappling szabályai szerint versenyzünk. A haladó kategóriákban és a Master felett pedig az UWW szabályok szerint.
Tavaly bevezettük a Kesztyűs Expert kategóriát, 2018 őszétől, a következő évadtól bevezetjük a Gi Expert és a NoGi Expert kategóriákat is a Newaza szabályok adaptálásával. Az ütő-rúgó számokat kiterjesztjük a fiatalabb korosztályokra is, természetesen az összes előírás figyelembevételével. Érvénybe lépnek azok a változások, melyeket már korábban jeleztünk. Ezek: nagyobb kesztyű, piros rashguard, junior és felnőtt korosztályokban nem kvalifikált versenyző nem lehet válogatott. Ősztől megszűnik a lányok 3 kg-os súlykompenzációja, ha a fiúk között neveznek. Ezt eddig is csak a 12-13 év körüli lányok tették meg, ők pedig egyébként is fejlettebbek.
A 2018-as év legnagyobb durranásának az önálló Felnőtt Magyar Bajnoki döntő ígérkezik szeptember 29-én a Sportkastélyban. Magyar Bajnoki címet és helyezéseket az öt női és a nyolc férfi súlycsoportban hirdetünk Gi és NoGi Grappling versenyszámban is. Azokat a súlycsoportokat rendezzük meg, ahova legalább négy fő kvalifikál. Az első helyezettek bajnoki övet, a második és harmadik helyezettek kupát kapnak. Két harmadik helyezést állapítunk meg, a bronzmérkőzések vesztesei ötödik helyezettek lesznek.
A Felnőtt Magyar Bajnokságról már az évad elején is írtunk, ebben a cikkben. A Rangsorlista menüpontban folyamatosan közöljük a már kvalifikált versenyzők névsorát. A Kongresszuson kiállításra került a bajnoki öv prototípusa, valamint elkészültek a szakszövetség Tagsági Könyvei, melyeket szintén bemutattunk. A délután nagy része a sportágfejlesztési koncepció összeállításával, annak részeinek kidolgozásával, számba vételével telt. A Kongresszus végén Merkert Zoltán rövid összefoglalója után bezártuk a rendezvényt.