XXIV. Gyakorló Verseny beszámoló

Beküldve: | Kategória: Hírek.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét Kecskeméten a Bányai Júlia Gimnáziumban volt az évadindító Gyakorló Verseny. Különleges volt ez a verseny, ugyanis ez volt az UWW Grappling bevezetésének a gyakorlati képzése. Ezért csak Gi Grappling és NoGi Grappling versenyszám volt, és mindkettőben az UWW Grappling szabályai szerint vezettük a mérkőzéseket.

Indul a küzdelem

Indul a küzdelem

Jó lehetőség volt ez a versenyzőknek megtanulni a Global Grapplingtől kissé eltérő szabályokat, de fontos volt a Magyar Grappling Szövetség bíróinak is, akiknek ez volt a gyakorlati képzésük. A G4 Liga hetedik évadában ugyanis bevezetjük az UWW Grapling szabályok szerinti versenyzést. Erről itt lehet olvasni

Puskás Boglárka bírónk eredményt hirdet

Puskás Boglárka bírónk eredményt hirdet

A Gyakorló Verseny edzéskörülmények között rendezett verseny. Nem kell előzetesen nevezni, ‘csak’ eljönni a versenyre. A megjelentek között csoportokat képezünk és egy csoporton belül körmérkőzés van, azaz mindenki küzd mindenkivel. Aki akarja több versenyszámban is nagy csoportba kerülhet, így a ‘szokásos’ versenynél jóval több mérkőzése is lehet, többet tud gyakorolni. A Gyakorló Versenyen nincs nevezési díj, csak egyszeri regisztrációs díj, érem sincs, de mindenki kap oklevelet. A mérkőzések a tatamin elosztva folynak úgy, hogy egymást ne akadályozzák.

Három helyszínen ment a tatamin a küzdelem

Három helyszínen ment a tatamin a küzdelem

A XXIV. Gyakorló Verseny bírói Puskás Boglárka, Merkert Zoltán, Herle Zsolt, dr. Boromisza Péter, Tálos Lajos, Berkes László voltak. 9 órától UWW Grappling szabálymagyarázat volt, majd szokásos módon a csoportbeosztások, utána pedig folyamatosan mentek a mérkőzések elbbő Gi Grappling, majd NoGi Grappling versenyszámban. Köszönjük bíróinknak, segítőinknek, a felkészítő kluboknak a munkájukat!

Kameráznak az edzők

Kameráznak az edzők

Végeredmény

Végeredmény (PDF)

Gi Grappling versenyszám

Gi Gyermek I. kategória
I. helyezett: Szalay Petra
II. helyezett: Vass Árpád
III. helyezett: Hőgye Leila

Gi Gyermek II. kategória
I. helyezett: Mitykó-Decendario Miklós
II. helyezett: Szalay Petra
III. helyezett: Lakatos Marcell
IV. helyezett: Tóth Patrik
V. helyezett: Mráz Roland

A Gi Gyermek II. kategória végeredménye

A Gi Gyermek II. kategória végeredménye

Gi Ifjúsági I. kategória
I. helyezett: Gémes Levente
II. helyezett: Béres Gergő
III. helyezett: Rácz Botond
IV. helyezett: Demeter Dominik

Gi Ifjúsági II. kategória
I. helyezett: Székedi Fanni
II. helyezett: Szalay Szabina
III. helyezett: Polyák Szabolcs

Gi Junior kategória
I. helyezett: Demeter Donát
II. helyezett: Tóth András
III. helyezett: Szűcs Tibor
IV. helyezett: Vörös Fanni

A Gi Junior kategória végeredménye

A Gi Junior kategória végeredménye

Gi Felnőtt Férfi I. kategória
I. helyezett: Bódis Máté
II. helyezett: Kulcsár Balázs
III. helyezett: Bodai Olivér

Gi Felnőtt Férfi II. kategória
I. helyezett: Szalay Gergő
II. helyezett: Újvári Máté
III. helyezett: Pataki Botond
IV. helyezett: Tendl Péter

NoGi Grappling versenyszám

NoGi Ifjúsági Leány kategória
I. helyezett: Székedi Fanni
II. helyezett: Szalay Szabina
III. helyezett: Szalay Petra

NoGi Ifjúsági I. kategória
I. helyezett: Székedi Fanni
II. helyezett: Polyák Szabolcs
III. helyezett: Mitykó-Decendario Miklós
IV. helyezett: Fehér György

A NoGi Ifjúsági I. kategória kategória végeredménye

A NoGi Ifjúsági I. kategória kategória végeredménye

NoGi Ifjúsági II. kategória
I. helyezett: Rácz Botond
II. helyezett: Gémes Levente
III. helyezett: Szikora Gellért

NoGi Junior Fiú kategória
I. helyezett: Újvári Máté
II. helyezett: Kótai Dániel
III. helyezett: Ábrahám T. László

NoGi Felnőtt Férfi I. kategória
I. helyezett: Bársony René
II. helyezett: Tendl Péter
III. helyezett: Varga Gábor
IV. helyezett: Lakatos Roland

A NoGi Felnőtt Férfi I. kategória végeredménye

A NoGi Felnőtt Férfi I. kategória végeredménye

NoGi Felnőtt Férfi II. kategória
I. helyezett: Wimmer Jonatán
II. helyezett: Szalay Gergő
III. helyezett: Újvári Máté
IV. helyezett: Kulcsár Balázs

NoGi Felnőtt Férfi III. kategória
I. helyezett: Szigetváry Bertalan
II. helyezett: Bódis Máté
III. helyezett: Polyák Krisztián
IV. helyezett: Bodai Olivér

A NoGi Felnőtt Férfi III. kategória végeredménye

A NoGi Felnőtt Férfi III. kategória végeredménye

Hozzászólások lezárva.