Túl 25 Gyakorló Versenyen, elmondhatjuk, hogy jó és népszerű forma, valamint határozottan más a célja és a megrendezése, mint a ‘nagy’ versenyeinknek. Gyakorlásra kiváló, új versenyzők bevezetésére, az új segítők, bírók betanítására a legjobb alkalom.
A XXVI. Gyakorló Versenyünket felkészülésnek szántuk a nyolcadik évadra, a Combat Light bevezetésére, azaz az ütő-rúgó versenyszámaink kiterjesztésére a fiatalabb korosztályok felé. A Gyakorló Verseny házigazdája a Tatami Centrum volt. Köszönjük!
A Gyakorló Verseny edzéskörülmények között rendezett verseny. Nem kell előzetesen nevezni, ‘csak’ eljönni a versenyre. A megjelentek között csoportokat képezünk és egy csoporton belül körmérkőzés van, azaz mindenki küzd mindenkivel. Aki akarja több versenyszámban is nagy csoportba kerülhet, így a ‘szokásos’ versenynél jóval több mérkőzése is lehet, többet tud gyakorolni. A Gyakorló Versenyen nincs nevezési díj, csak egyszeri regisztrációs díj, érem sincs, de mindenki kap oklevelet. A mérkőzések a tatamin elosztva folynak úgy, hogy egymást ne akadályozzák.
A XXVI. Gyakorló Verseny bírói Merkert Zoltán, dr. Boromisza Péter, Klemencz Dániel voltak. Gyakorló bírónk Győri Levente volt. Először szokás szerint szabálymagyarázat volt, majd a csoportbeosztások, utána pedig folyamatosan mentek a mérkőzések Gi Grappling, NoGi Grappling versenyszámokban. Köszönjük bíróinknak, segítőinknek, a felkészítő kluboknak a munkájukat!
Végeredmény
Gi Grappling versenyszám
Gi Gyermek kategória
I. helyezett: Dominik Olga
II. helyezett: Halász Tamás
Gi Ifjúsági Fiú kategória
I. helyezett: Dominik Vilmos
II. helyezett: Mitykó-Decendario Miklós
III. helyezett: Pálfi Bálint
Gi Kadet Leány kategória
I. helyezett: Vörös Fanni
II. helyezett: Tóth Boglárka
III. helyezett: Forgács Nikolett
Gi Junior Fiú kategória
I. helyezett: Tóth András
II. helyezett: Kovács Áron
III. helyezett: Sümegh Zágon
IV. helyezett: Demeter Dominik
Gi Felnőtt I. kategória
I. helyezett: dr. Fazekas Ádám
I. helyezett: Kovács Ádám
III. helyezett: Tarsoly Dániel
Gi Felnőtt II. kategória
I. helyezett: Kovács Dániel
II. helyezett: Sümegh Zágon
NoGi Grappling versenyszám
NoGi Gyermek I. kategória
I. helyezett: Sebők Sára
II. helyezett: Hegedűs Zsombor
III. helyezett: Bódi Krisztofer
IV. helyezett: Ajtai Márton
NoGi Gyermek II. kategória
I. helyezett: Krámli Márkó
II. helyezett: Bozsányi Gábor László
III. helyezett: Halász Tamás
IV. helyezett: Benes Ádám
NoGi Ifjúsági kategória
I. helyezett: Mitykó-Decendario Miklós
II. helyezett: Pálfi Bálint
II. helyezett: Dominik Vilmos
IV. helyezett: Sárdi Kamilla
V. helyezett: Paragi Petra
NoGi Kadet Leány kategória
I. helyezett: Forgács Nikolett
II. helyezett: Vörös Fanni
III. helyezett: Tóth Boglárka
IV. helyezett: Katona Alexandra
NoGi Junior Leány kategória
I. helyezett: Bertalan Dzsesszika
II. helyezett: Vörös Fanni
NoGi Junior Fiú kategória
I. helyezett: Paragi Bence
II. helyezett: Ábrahám Dávid
III. helyezett: Kovács Áron
NoGi Junior Vegyes kategória
I. helyezett: Bertalan Dzsesszika
II. helyezett: Kovács Áron
NoGi Felnőtt Férfi I. kategória
I. helyezett: Sárközi Róbert
II. helyezett: Tóth András
III. helyezett: Kulcsár Balázs
IV. helyezett: dr. Fazekas Ádám
NoGi Felnőtt Férfi II. kategória
I. helyezett: Kovács Dániel
II. helyezett: Paragi Bence
NoGi Felnőtt Férfi III. kategória
I. helyezett: dr. Fazekas Ádám
II. helyezett: Gombárovics Ferenc
III. helyezett: Kulcsár Balázs
IV. helyezett: Kamasz Tamás