Gyakorló Versenyünk kisebb Jubileumhoz érkezett, a mostanival együtt 25-öt rendeztünk belőle! Kiváló és népszerű forma, valamint határozottan más a célja és a megrendezése, mint a ‘nagy’ versenyeinknek. Gyakorlásra kiváló, új versenyzők bevezetésére, az új segítők, bírók betanítására a legjobb alkalom.
A XXV. Gyakorló Versenyünket felkészülésnek szántuk egyrészt a két héttel utána rendezett Diákolimpiára, másrészt a Combat Light jövő évados bevezetésére, azaz az ütő-rúgó versenyszámaink kiterjesztésére a fiatalabb korosztályok felé. A Gyakorló Verseny házigazdája a Kyonewaza Szövetség, Szabó Szófia és dr. Fazekas Ádám voltak. A versenyt megtisztelte jelenlétével és az okleveleket átadta shihan Bábel Csaba. Köszönjük!
A Gyakorló Verseny edzéskörülmények között rendezett verseny. Nem kell előzetesen nevezni, ‘csak’ eljönni a versenyre. A megjelentek között csoportokat képezünk és egy csoporton belül körmérkőzés van, azaz mindenki küzd mindenkivel. Aki akarja több versenyszámban is nagy csoportba kerülhet, így a ‘szokásos’ versenynél jóval több mérkőzése is lehet, többet tud gyakorolni. A Gyakorló Versenyen nincs nevezési díj, csak egyszeri regisztrációs díj, érem sincs, de mindenki kap oklevelet. A mérkőzések a tatamin elosztva folynak úgy, hogy egymást ne akadályozzák.
A XXV. Gyakorló Verseny bírói Puskás Boglárka, Merkert Zoltán, Klemencz Dániel voltak. Gyakorló bíróink Győri Levente és István Bálint voltak. Először szokás szerint szabálymagyarázat volt, majd a csoportbeosztások, utána pedig folyamatosan mentek a mérkőzések Gi Grappling, NoGi Grappling, majd Combat Grappling és Kesztyűs Küzdelem versenyszámban. Köszönjük bíróinknak, segítőinknek, a felkészítő kluboknak a munkájukat!
Végeredmény
Gi Grappling versenyszám
Gi Gyermek Leány kategória
I. helyezett: Szabó Györgyi
II. helyezett: Tóth Gréta
Gi Gyermek Fiú I. kategória
I. helyezett: Rápolti Péter
II. helyezett: Tóth Péter
Gi Gyermek Fiú II. kategória
I. helyezett: Krizsa Hunor
II. helyezett: Garajszki Nimród
Gi Gyermek vegyes kategória
I. helyezett: Kőrös-Báti Bálint
II. helyezett: Borsos Anna Zsanka
Gi Ifjúsági Fiú I. kategória
I. helyezett: Herke Milán
II. helyezett: Mitykó-Decendario Miklós
III. helyezett: Pintér Alex
IV. helyezett: Kőrösi-Báti Bálintk
Gi Ifjúsági Fiú II. kategória
I. helyezett: Herke Milán
II. helyezett: Mitykó-Decendario Miklós
III. helyezett: Tóth Tamás
IV. helyezett: Tóth Zsolt
Gi Kadet kategória
I. helyezett: Nagy Lőrinc
II. helyezett: Bereczki Ákos
III. helyezett: Vörös Fanni
Gi Felnőtt Férfi I. kategória
I. helyezett: Tarsoly Dániel
II. helyezett: Feth Balázs
III. helyezett: Tóth András Tamás
IV. helyezett: Skáfár Bence
V. helyezett: Bennárik Tibor
Gi Felnőtt Férfi II. kategória
I. helyezett: Bányász Tamás
II. helyezett: Kulcsár Balázs
III. helyezett: Asztalos Sándor
IV. helyezett: Sümegh Zágon
V. helyezett: Kovács Áron
NoGi Grappling versenyszám
NoGi Ifjúsági Fiú kategória
I. helyezett: Mitykó-Decendario Miklós
II. helyezett: Herke Milán
III. helyezett: Pintér Alex
IV. helyezett: Kőrösi-Báti Bálint
NoGi Kadet Leány kategória
I. helyezett: Vörös Fanni
II. helyezett: Újvári Petra
III. helyezett: Forgács Nikolett
NoGi Felnőtt Férfi I. kategória
I. helyezett: Czvek László
II. helyezett: Varga Gábor
III. helyezett: Majthényi Péter
IV. helyezett: Kulcsár Balázs
NoGi Felnőtt Férfi II. kategória
I. helyezett: Bányász Tamás
II. helyezett: Vojta Dominik
III. helyezett: Bereczki Ákos
IV. helyezett: Klemencz Dániel
Combat Grappling versenyszám
Combat Ifjúsági Fiú kategória
I. helyezett: Krizsa Hunor
II. helyezett: Garajszki Nimród
Combat Junior Fiú kategória
I. helyezett: Tóth András Tamás
II. helyezett: Igyártó Róbert
III. helyezett: Asztalos Sándor
IV. helyezett: Sümegh Zágon
Kesztyűs Küzdelem versenyszám
Kesztyűs Férfi kategória
I. helyezett: Németh László
II. helyezett: Garajszki Péter
III. helyezett: Gáspár Martin