TEK 2014 évi Budo és Küzdősport Gála – beszámoló

Beküldve: | Kategória: Hírek.

A harmadik TEK Gálán a Ju Jitsu Földharc Versenyt módosított szabályokkal, a Global Grappling szabályai szerint rendeztük meg. Most először a küzdelem állásban indult, illetve az összekapaszkodós (Gi Grappling) versenyszám mellett egy ütő-rúgós változat (Combat Grappling) is megrendezésre került. A TEK Főigazgatója, Hajdú János és soke Kelemen István 9. dan Ju Jitsu (a TEK közelharc vonalvezetője) hangsúlyt fektettek a sérülésmentes küzdelemre, és erősíteni kívánták az indulók maximális biztonságát, ennek szellemében elkészült egy 9 perces film, mely segített a szabályrendszert értelmezni.


2014 TEK Földharc versenyszabály illusztráció

A szabálymódosítástól remélt változások bekövetkeztek, rekord számú nevezőt és látványos küzdelmeket hozott a verseny. Két tatamin egész nap folyamatosan mentek a küzdelmek. A menetidő Gi Grappling esetében 6 perc, Combat Grappling esetében 4 perc volt. Pontozással és kopogtatással is lehetett győzni. Ha nem volt győztes, akkor felel időtartamban hosszabbítás volt, melynek az elején megnevezték a kedvezményezettet, aki győzött, ha a hosszabbításban sem volt kopogtatás vagy pontelőny.

A Combat Grappling Férfi Felnőtt 85 kg döntője

A Combat Grappling Férfi Felnőtt 85 kg döntője

A verseny díjátadói soke Kelemen István és shihan Gyebnár Ferenc mesterek voltak, a főbíró Kovács Gábor, versenyigazgató Berkes László, a verseny bírái Fekete Sándor, Szűcs Kristóf, Lakatos Sándor, Galisz Péter, Merkert Zoltán és Herle Zsolt voltak. A verseny díszvendége Semmy Schilt négyszeres K-1 világbajnok volt.

Fekete Sándor leszorítást mutat, Semmy Schilt is a mérkőzést figyeli

Fekete Sándor leszorítást mutat, Semmy Schilt is a mérkőzést figyeli

A Gi Grappling versenyszámban a férfiak a Felnőtt 70 kg, 75 kg, 80 kg, 85 kg, 90 kg, 95 kg és 95+ kg, valamint a Senior 80+ kg kategóriában, a nők a Felnőtt 60 kg és 60+ kg kategóriában küzdöttek. Combat Grappling-ben a férfiaknál a Felnőtt 75 kg, 85 kg, 95 kg és 95+ kg, a nőknél pedig a Felnőtt 60+ kg kategóriákban voltak indulók. A legtöbb helyezést a Készenléti Rendőrség, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság, a TEK és a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság versenyzői szerezték.

A Grappling verseny két páston került lebonyolításra

A Grappling verseny két páston került lebonyolításra

TEK 2014 Budo és Küzdősport Gála

2014.09.28

Végeredmény (PDF)

Végeredmény

Gi Grappling leányok, nők

Felnőtt korosztály

60 kg. 6 versenyző
I. Mihovics Szabina – RK Somogy megye
II. Meksz Alexa – RK Somogy megye
III. Komári Violetta – RK Somogy megye
IV. Nagy Letícia – Miskolci Rendészeti Szakközép
Nevezett még:
Ujszászi-Bakai Lotti – Készenléti Rendőrség
Horváth Kinga – Készenléti Rendőrség

Nők Gi Grappling küzdelme

Nők Gi Grappling küzdelme

60+ kg. 10 versenyző
I. Gyulai Réka – Magyar Honvédség
II. Kozsák Vanda – Budapesti Rendőr Főkapitányság
III. Vincze Zoltánné – Készenléti Rendőrség
IV. Szabó Szilvia – Magyar Honvédség
Nevezett még:
Nemesné Horváth Krisztina – BV Jász-Nagykun-Szolnok megye
Váradi Krisztina – NKE-RTK hallgatók
Olajos Tünde – Készenléti Rendőrség
Deák Alexandra – RK Somogy megye
Szabó Tímea – BV Bács-Kiskun megye
Frank Tímea – Szegedi Fegyház és Börtön

Soke Kelemen István érmeket ad át

Soke Kelemen István érmeket ad át

Gi Grappling fiúk, férfiak

Felnőtt korosztály

70 kg. 11 versenyző
I. Csillag István – RK Bács-Kiskun megye
II. Zsilik László – Készenléti Rendőrség
III. Péter Norbert – TEK
IV. Vona Dénes – Készenléti Rendőrség
Nevezett még:
Hajdú László – Készenléti Rendőrség
Szekendi Tamás – RK Győr-Moson-Sopron megye
Mészáros Lehel – NKE-RTK hallgatók
Diószeghi Csaba – Miskolci Rendészeti Szakközép
Szilassy Roland – BV Országos Parancsnokság
Sidó Róbert – Miskolci Rendészeti Szakközép
Üveges Norbert – Miskolci Rendészeti Szakközép

Munkában(?) a segítők

Munkában(?) a segítők

75 kg. 11 versenyző
I. Guzsván Péter – Készenléti Rendőrség
II. Vida György – Miskolci Rendészeti Szakközép
III. Ungvári Zoltán – TEK
IV. Kiss-Pogány Tamás – Alkotmányvédelmi Hivatal
Nevezett még:
Kiss László – Szegedi Fegyház és Börtön
Bősze Balázs – KV Heves megye
Harmincz Zsolt – Készenléti Rendőrség
Almási József – RK Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Kiss Csaba – RK Békés megye
Renyó János – Miskolci Rendészeti Szakközép
Popán Tamás – TEK

Küzdelem a Gi Grappling 75 kg-os kategóriában

Küzdelem a Gi Grappling 75 kg-os kategóriában

80 kg. 8 versenyző
I. Ungvári Miklós – TEK
II. Rodics Tamás – Magyar Honvédség
III. Tóth János – Készenléti Rendőrség
IV. Romsics Ádám – RK Bács-Kiskun megye
Nevezett még:
Kántor Gábor – Szegedi Rendészeti Szakközépi.
Bólyi Szabolcs – TEK
Kardos Péter – Magyar Honvédség
Békési Alex – Miskolci Rendészeti Szakközép

Shihan Gyebnár Ferenc érmeket ad át

Shihan Gyebnár Ferenc érmeket ad át

85 kg. 8 versenyző
I. Illés Zoltán – RK Bács-Kiskun megye
II. Lovas Csaba – Országgyűlési Őrség
III. Győrfi Károly – BV Borsod-Abaúj Zemplén megye
IV. Ádám Attila – RK Tolna megye
Nevezett még:
Rékasi Gábor – BV Jász-Nagykun-Szolnok megye
Szécsi Gergő – Készenléti Rendőrség
Farkas Péter – Készenléti Rendőrség
Bencsik János – KV Veszprém megye

A Gi Grappling Férfi 85 kg kategória első három helyezettje

A Gi Grappling Férfi 85 kg kategória első három helyezettje

90 kg. 11 versenyző
I. Kovács Lőrinc – Országgyűlési Őrség
II. Eszes Péter – RK Jász-Nagykun-Szolnok megye
III. Stijacic Stevan – NKE-RTK hallgatók
IV. Győri Péter – KV Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Nevezett még:
Turzó Zoltán – RK Békés megye
Rózsa György – TEK
Vadócz Zoltán – Készenléti Rendőrség
Rápolti István – Készenléti Rendőrség
Kecskeméti József – Készenléti Rendőrség
Bódogh Tamás – BV Bács-Kiskun megye
Kamarási Zsolt – NKE-RTK hallgatók

A Gi Grappling Férfi 90 kg kategória első három helyezettje

A Gi Grappling Férfi 90 kg kategória első három helyezettje

95 kg. 9 versenyző
I. Szlezák János – Készenléti Rendőrség
II. Török Zsolt – NKE-RTK hallgatók
III. Bárdosi Márton – TEK
IV. Klepach Attila – Készenléti Rendőrség
Nevezett még:
Bódy Sándor – TEK
Tell József – Magyar Honvédség
Fülöp Zsolt – Készenléti Rendőrség
Valkai Béla – Szegedi Rendészeti Szakközépi.
Varga Szabolcs – NKE-RTK hallgatók

95+ kg. 13 versenyző
I. Majoros Ármin Mózes – Készenléti Rendőrség
II. Farkas János Zoltán – Készenléti Rendőrség
III. Potyi Gábor – TEK
IV. Vadon Péter – RK Jász-Nagykun-Szolnok megye
Nevezett még:
Hochfelner Gábor – NKE-RTK hallgatók
Deák Attila – RK Komárom megye
Mede Zsombor – RK Tolna megye
Korbel Károly – Magyar Honvédség
Vajda Péter – BV Bács-Kiskun megye
Cserkó Tamás – BV Jász-Nagykun-Szolnok megye
Csordás Ákos – NKE-RTK hallgatók
Pethő Sebastian – TEK
Varga Viktor – KV Veszprém megye

Küzdelem a legnehezebb kategóriában

Küzdelem a legnehezebb kategóriában

Senior korosztály

80+ kg. 3 versenyző
I. Ambrus Attila – RK Bács-Kiskun megye
II. Kósa László – Szegedi Fegyház és Börtön
III. Kriston László – Készenléti Rendőrség

Combat Grappling leányok, nők

Felnőtt korosztály

60+ kg. 3 versenyző
I. Szabó Szilvia – Magyar Honvédség
II. Balogh Zsuzsanna – Magyar Honvédség
III. Deák Alexandra – RK Somogy megye

Nők Combat Grappling küzdelme

Nők Combat Grappling küzdelme

Combat Grappling fiúk, férfiak

Felnőtt korosztály

75 kg. 3 versenyző
I. Guzsván Péter – Készenléti Rendőrség
II. Sarok György – KV Borsod-Abaúj-Zemplén megye
III. Rusz Attila – RK Veszprém megye

85 kg. 4 versenyző
I. Gál Gábor – KV Borsod-Abaúj-Zemplén megye
II. Pánovics Donát – TEK
III. dr. Boromisza Péter – NAV Bács-Kiskun megye
IV. Szamkó Ábel – RK Pest megye

A Combat Grappling Férfi 85 kg kategória első három helyezettje

A Combat Grappling Férfi 85 kg kategória első három helyezettje

95 kg. 2 versenyző
I. Bertalan Dávid – Országgyűlési Őrség
II. Treszkai Ákos – TEK

95+ kg. 2 versenyző
I. Bíró Tibor – Készenléti Rendőrség
II. Tóth Zoltán Mátyás – BV Győr-Moson-Sopron megye

Gratulálunk!

A verseny plakátja

A verseny plakátja

Hozzászólások lezárva.