Szeged 2017 Grappling Bajnokság – beszámoló

Beküldve: | Kategória: Hírek.

Lehoczky Csaba megnyitja a versenyt

Lehoczky Csaba megnyitja a versenyt

Ötödik alkalommal voltunk a Szegedi Városi Sportcsarnokban. Már az első évadban is volt itt versenyünk, sőt az egész G4 Liga koncepciót együtt dolgoztuk ki a Szegedi Küzdősport Klub vezetőivel Lehoczky Csabával, Sárközi Róberttel és Laczkó Balázzsal. Köszönjük a folyamatos támogatásukat! Az általuk rendezett amatőr küzdősport gála az év egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, köszönjük, hogy partnerük lehetünk. Együtt van ilyenkor az matőr MMA bajnoki forduló a G4 Grappling Liga fordulójával, egymást erősítik.

A Szeged 2017 Grappling Bajnokság kiírása

Készen áll a terem a versenyre

Készen áll a terem a versenyre

Hagyományosan a szegedi verseny a naptári év utolsó versenye nálunk, a Liga évad harmadik fordulója. A verseny főbírója Merkert Zoltán, versenyigazgatója Berkes László, bírái Puskás Boglárka, Herle Zsolt, dr. Boromisza Péter, Vancsik Nándor, Körmöndi Dániel voltak. Pástot vitt a keceli, a kecskeméti, a hatvani képviselet. Köszönjük!

Akcióban

Akcióban

Ez a verseny különleges, volt ring és ketrec is, voltak Kesztyűs Expert küzdelmek is, és Cage grappling is (ez csak itt van). Sok volt a néző, a tatamikon, a ketrecben és a ringben kemény küzdelmeket láthattak. A Combat Grappling és a Kesztyűs Küzdelem mérkőzéseit is a ringben rendeztük meg. Szegedi versenyen most először Gi Open volt.

Küzdelem a ringben

Küzdelem a ringben

Az idei évad újdonsága, hogy Gi Grappling és NoGi Grappling versenyszámokban minden Liga forduló egyben kvalifikáció a Felnőtt Magyar Bajnokságra, melynek döntője 2018. szeptember 29.-én lesz pestszentimrei Sportkastélyban. A haladó felnőtt női és férfi kategóriákból lehet két-két főnek bejutni a döntőbe. Az egyik lehetőséget a régió klubjai versenyzői között osztjuk ki. Ezért a klubok felsorolásánál külön kiemeljük a régió klubjait. Ez a verseny a Dél-Alföldi régió versenye volt.

dr. Boromisza Péter eredményt hirdet

dr. Boromisza Péter eredményt hirdet

A versenyen indult klubok:
A Dél-Alföldi régióból:
1. Carlson Gracie EW Team
2. Immortals Szentes
3. 3K Egyesület – Zé Radiola Team
4. Szegedi Ju Jitsu Egyesület
5. ZR Team Szeged
6. Szegedi Küzdősport Klub
7. SZTE EHÖK SE
8. Pitbull Team Szeged

A többi régióból:
9. Beast Grappling Club
10. Bugaci Futóhomok Egyesület
11. MVSZSE KSZ – Marcali
12. Tatami Centrum
13. Bács-Team
14. Militans MMA
15. ZR Team Fülöpháza
16. ZR Team Hungary
17. ZR Team Debrecen
18. Kiskunfélegyházi MMA SE
19. NFG Bad Boys SE
20. Növényi Sportakadémia Sopron
21. Pitbull Debrecen
22. ZR Team Székesfehérvár
23. Wrestling Team MMA
24. Miskolci Ju Jitsu Egyesület
25. BJJ Pécs
26. Zen Mushin Do
27. Fox Sport Egyesület
28. Imrik Egyesület
29. Musashi Jitsu
30. Koko Fight Club
31. KyoNewaza Szövetség
32. Warrior Gym Debrecen

A Szeged 2017 Grappling Bajnokság nevezései

Érmek, kupák és a jövő szeptemberi Felnőtt Magyar Döntő egy bajnoki öve

Érmek, kupák és a jövő szeptemberi Felnőtt Magyar Döntő egy bajnoki öve

Erről a fordulóról a Magyar Bajnoki Döntőre kvalifikált versenyzők

Gi Grappling versenyszámban kvalifikált férfi versenyzők

Gi 71 kg.
Ritter Ádám – Bács-Team
Pázsit Zoltán – ZR Team Hungary

Gi 77 kg.
Schneider János – Bács-Team
Rawlinson Patrik – Musashi Jitsu

Gi 84 kg.
Tóth Márk – ZR Team Fülöpháza
Imre Zsolt – Bács-Team

Gi 100 kg.
Vaszca Tamás Dániel – ZR Team Szeged
Vörös Péter – Szegedi Küzdősport Klub

A rangsorversenyben győztes Bács-Team csapata

A rangsorversenyben győztes Bács-Team csapata

NoGi Grappling versenyszámban kvalifikált férfi versenyzők

NoGi 71 kg.
Ritter Ádám – Bács-Team

NoGi 77 kg.
Schneider János – Bács-Team
Münczberg Gergő – Zen Mushin Do

NoGi 84 kg.
Tóth Márk – ZR Team Fülöpháza
Bódi Ádám – Zen Mushin Do

NoGi 92 kg.
Vörös Péter – Szegedi Küzdősport Klub
Kállai Gergely – Wrestling Team MMA

NoGi 100 kg.
Péter Norbert – Szegedi Küzdősport Klub
Ökrös Sándor – Carlson Gracie EW Team
Vaszca Tamás Dániel – ZR Team Szeged

A Gi Férfi Open -80 kg dobogója

A Gi Férfi Open -80 kg dobogója

A versenyen Gi Open-t rendeztünk. A Gi Open Férfi -80 kg. helyezettjei: első Schneider János (Bács-Team), második Benkő László (Bács-Team), harmadik Paddi Attila (Fox Sport Egyesület) és Nagy Dávid Milán (Fox Sport Egyesület) lett. Gratulálunk! A Gi Open Férfi 80+ kg. helyezettjei: Hocz Csaba (Carlson Gracie EW Team), második Horváth Ádám (Bács-Team), harmadik Tóth Márk (ZR Team Fülöpháza) és Gyetvai Balázs (Fox Sport Egyesület) lett. Gratulálunk! Az első helyezettek a Scitec Nutrition táplálékkiegészítő csomagját kapták különdíjként. Köszönjük a támogatást!

A Szeged 2017 Grappling Bajnokság végeredménye

A Gi Férfi Open 80+ kg dobogója

A Gi Férfi Open 80+ kg dobogója

Az International Jiu Jitsu Alliance a mai versenyre is felajánlotta a különdíjakat. A Legeredményesebb Gyermek Versenyző Szabó Alex (Miskolci Ju Jitsu Egyesület), a Legeredményesebb Női Versenyző Székedi Fanni (Tatami Centrum) és a Legeredményesebb Férfi Versenyző Horváth Ádám (Bács-Team) lett! A versenyen legtöbb rangsor pontot a Bács-Team szerezte (64 pont) második a 3K Egyesület – Zé Radiola Team és a Szegedi Ju Jitsu Egyesület (28 pont), harmadik a Tatami Centrum (23 pont) lett. Gratulálunk!

Sportbarátság

Sportbarátság

A következő fordulónk 2018 február 10-én lesz Budapesten a Soroksári Sportcsarnokban. Új helyszínünk a sportcsarnok, reméljük beválik. Ez a verseny lesz a kvalifikáció a 2018-as UWW Grappling Európa Bajnokságra és Világbajnokságra. A budapesti forduló lesz a korosztályos (Felnőtt kivételével a többi korosztálynak) Magyar Bajnokság Gi Grappling és NoGi Grappling versenyszámokban. A nevezési lehetőség január 27.-én nyílik meg, a nevezési határidő február 7. szerda! Jó felkészülést kívánunk!

Fontos számunkra az utánpótlás

Fontos számunkra az utánpótlás

Hozzászólások lezárva.