Összefoglaló a G4 Grappling Liga negyedik évadáról

Beküldve: | Kategória: Hírek.

A G4 Grappling Liga negyedik évadában 2015 szeptembere és 2016 júliusa között 14 rendezvényünk volt, ebből 11 verseny. A versenyek közül nyolc Liga forduló volt, ez eggyel több, mint az előző évadokban, ugyanis bevezettük a nyolcadik Nyugat-Dunántúli régiót is a Global Grappling rendszerébe és természetesen ott is rendeztünk versenyt, a Győr 2016 Grappling Bajnokságot. A nyolc régióval befejeződött a régiók bevezetése, a nyolcas számnak majd a hatodik évadtól lesz jelentősége, amikor is a nyolc Liga forduló mindegyikéről súlycsoportonként kettő-kettő versenyző fog majd bejutni a Felnőtt Magyar Bajnokság önálló 16-os döntőjére.

A Global Grappling nyolc magyarországi régiója

A Global Grappling nyolc magyarországi régiója

A Liga fordulókon kívül két Csapatbajnokságot és egy Gyakorló Versenyt rendeztünk. Fő célunk az, hogy a grappling sportág művelőinek színvonalas versenyzési lehetőséget biztosítsunk, ez maradéktalanul teljesült, ráadásul ezt a lehetőséget az ország egész területén, minden régiójában minden korosztálynak biztosítani tudtuk. A nevezésszám minden Liga fordulón meghaladta az előző évit, folytatódott tehát a korábbi tendencia.

A nevezések száma a G4 Grappling Liga egyes fordulóin

A nevezések száma a G4 Grappling Liga egyes fordulóin

Különösen szembetűnő a Budapesti és a Közép-Magyarországi (kecskeméti) régió versenyén az emelkedés. Ez nem véletlen, ugyanis az egyik a 2016 évi Grappling Magyar Bajnokság, a másik pedig a 2016 évi Grappling Diákolimpia (is) volt. Mindezt az tette lehetővé, hogy a Global Grappling Egyesület megegyezett a Magyar Birkózó Szövetséggel a grappling versenyek rendezéséről. Magának az Egyesületnek a bejegyzése is a harmadik évad befejezése után történt meg, így a jogi háttér éppen a negyedik évad elejére lett teljesen tiszta.

Nevezések száma a G4 Grappling Liga teljes évadaiban

Nevezések száma a G4 Grappling Liga teljes évadaiban

Újabb városokban rendeztünk versenyt: Győr, Marcali, Siófok is feliratkozott a Global Grappling térképére. Új házigazdák, új képviseletek mutatkoztak be, a bíróképzés (Liga fordulók és Csapatbajnokságok mellett két külön bíróképzési nap) során a bírói karunk nyolc(!) új bíróval bővült: Fehér Barbara, Kubosi Ildikó, Kubinyi Béla, Pataki Botond, dr. Renczés Tibor, Sós György, Szalai Gergely, Tálos Lajos első alkalommal szerezte meg egy évre a ‘C’ kategóriás bírói licenszét. Gratulálunk és szeretettel köszöntjük őket a bíróink sorában!

Frissen végzett bírónk, Tálos Lajos mérkőzést vezet az utolsó fordulón

Frissen végzett bírónk, Tálos Lajos mérkőzést vezet az utolsó fordulón

Rendezvényeink egyike a Kongresszusunk volt 2016 jaunárjában. Beszámoltunk az elmúlt év fejlesztéseiről és beszéltünk a tervekről. Első alakalommal adtuk át az ‘Év Embere’ díjakat. Hárman érdemelték ki az ‘Év Embere 2015’ plakettet: Nagy Róbert, Merkert Zoltán és Vancsik Nándor. Munkájuk nagy mértékben segítette a Global Grappling fejlődését. Gratulálunk!

Nagy Róbert, Merkert Zoltán és Vancsik Nándor, az 'Év Embere 2015' díjazottak

Nagy Róbert, Merkert Zoltán és Vancsik Nándor, az ‘Év Embere 2015’ díjazottak

Első alkalommal rendeztük meg a Kesztyűs Küzdelem Csapatbajnokságot Junior Fiú és Felnőtt Férfi csapatok részére. Soltvadkerten januárban parázs meccseket láthattunk, a házigazda Bács-Team csapata megnyerte mindkét csapatbajnokságot.

A Kesztyűs Küzdelem Férfi Csapatbajnokság dobogója

A Kesztyűs Küzdelem Férfi Csapatbajnokság dobogója

Bár eredetileg külön napokra terveztük, de végül idén is egy napon rendeztük meg a Gi és NoGi Csapatbajnokságot Dorogon, a házigazda a tavalyi NoGi Felnőtt Csapatbajnok Dorogi Nehézatlétikai Club volt. Újabb korosztályokat vontunk be a Csapatbajnokságra, a győztesek:
Gi Gyermek Fiú kategória: Bács-Team
Gi Ifjúsági Fiú kategória: Tatami Centrum
Gi Junior Fiú kategória: Tatami Centrum
Gi Felnőtt Férfi kategória: Bács-Team
NoGi Gyermek Fiú kategória: Bács-Team
NoGi Junior Leány kategória: Szegedi Küzdősport Klub
NoGi Junior Fiú kategória: ZR Team Nyíregyháza
NoGi Felnőtt Férfi kategória: Kőbánya Sport Club

A NoGi Felnőtt Férfi Csapatbajnokság első három helyezett csapata

A NoGi Felnőtt Férfi Csapatbajnokság első három helyezett csapata

A versenyeinken induló klubok száma az évad végére elérte a 140-t. Minden eddigi rekordot megdöntve egyetlen versenyünkön, a budapesti fordulón, a Magyar Bajnokságon 65 klub vett részt 441 fővel és 750 nevezéssel. Infrastruktúránk csúcsra volt járatva, egyetlen nap 770 mérkőzést vezettünk le. Csakúgy, mint az első három évadban, a negyedikben is minden fordulón kiosztottuk a rangsor pontokat, melyek alapján kiderült az egyéni és klub ranglista, illetve a Felnőtt Férfiaknál súlycsoportonként megállapítottuk a ranglista vezetőket.

A Magyar Bajnokságot hat páston rendeztük meg a Pestszentimrei Sportkastélyban

A Magyar Bajnokságot hat páston rendeztük meg a Pestszentimrei Sportkastélyban

Farkas Tibor, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára megnyitja a Grappling Diákolimpiát

Farkas Tibor, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára megnyitja a Grappling Diákolimpiát

A klubok rangsor listájának eleje:

1. Tatami Centrum (606 pont)
2. Miskolci Ju Jitsu Egyesület (405 pont)
3. Bács-Team (312.5 pont)
4. Carlson Gracie Team Hungary (132.5 pont)
5. Küzdősport Szako. Bocfölde (125 pont)
6. BJJ Pécs (101 pont)
7. Szegedi Küzdősport Klub (92 pont)
8. 3K Egyesület – Zé Radiola Team (87 pont)
9. MVSZSE KSZ – Marcali (79 pont)
10. Mátra Kempo SE (78 pont)

A ranglista vezető Tatami Centrum versenyzőinek egy része

A ranglista vezető Tatami Centrum versenyzőinek egy része

Az egyéni rangsor lista eleje:

1. Sárkány Balázs – Tatami Centrum (105 pont)
2. Gálik Máté – Tatami Centrum (79 pont)
3. Szűcs András – Tatami Centrum (77 pont)
4. Horváth Dominik – Küzdősport Szako. Bocfölde (63 pont)
5. Soltész Alexandra – Miskolci Ju Jitsu Egyesület (60 pont)
6. Benkő László – Bács-Team (53 pont)
6. Horváth Péter – Bács-Team (53 pont)
6. Koleszár Evelin – Miskolci Ju Jitsu Egyesület (53 pont)
9. Dobos András – Tatami Centrum (46 pont)
10. Kulcsár Kristóf – Küzdősport Szako. Bocfölde (44 pont)
10. Székedi Igor – Tatami Centrum (44 pont)

Az évad legeredményesebb versenyzője, Sárkány Balázs akcióban (alul)

Az évad legeredményesebb versenyzője, Sárkány Balázs akcióban (alul)

Férfi Gi listavezetők súlycsoportonként

Gi 65 kg kategória: Szűcs Balázs, Somogyi Bence, Kugler András
Gi 70 kg kategória: Erdős Lóránt, Gálik Máté, Lakatos Sándor, Pataki Botond
Gi 75 kg kategória: Szűcs András – Tatami Centrum
Gi 80 kg kategória: Őri József – Immortals Szentes
Gi 85 kg kategória: Gágó Milán – ZR Team Székesfehérvár
Gi 90 kg kategória: Misicsák Zoltán, Keszler Dávid
Gi 95 kg kategória: Főczény Károly, Szűcs Kristóf
Gi 100 kg kategória: Stétz Dániel, Manninger Mátyás
Gi 105+ kg kategória: Péntek Zoltán, Fábián Balázs
Gi Open -80 kg kategória: Szűcs András – Tatami Centrum
Gi Open 80+ kg kategória: Szűcs Kristóf – Tatami Centrum

Szűcs András - egyedüliként - két kategóriában is listavezető

Szűcs András – egyedüliként – két kategóriában is listavezető

Férfi NoGi és Cage listavezetők súlycsoportonként

NoGi 65 kg kategória: Szolnoki Imre – Cutler Fight Team
NoGi 70 kg kategória: Lakatos Sándor – Tatami Centrum
NoGi 75 kg kategória: Krizsán Kristóf, Taródi Tamás, Dencinger Dávid, Dióssi Csaba, Szűcs András
NoGi 80 kg kategória: Rádi Richárd – BJJ Pécs
NoGi 85 kg kategória: Topic Rocco, Szabó Sándor, Iantoc Alex, Tisler Péter
NoGi 90 kg kategória: Michal Kukumberg, Sándor József, Páli Márk
NoGi 95 kg kategória: Juhász Balázs, Szűcs Kristóf
NoGi 100 kg kategória: Stétz Dániel, Vörös Péter
NoGi 105 kg kategória: Péntek Zoltán, Faragó Attila
NoGi 105+ kg kategória: Péntek Zoltán, Ördög Balázs
NoGi Open -80 kg kategória: Benkő László – Bács-Team
NoGi Open 80+ kg kategória: Horváth Ádám, Bertalan Dezső, Szűcs András

Cage 80 kg kategória: Tóth Tamás – Miskolci Ju Jitsu Egyesület
Cage 95 kg kategória: Imre Zsolt – Bács-Team

Az összetettben második helyen végzett Miskolci Ju Jitsu Egyesület csapata

Az összetettben második helyen végzett Miskolci Ju Jitsu Egyesület csapata

Férfi Combat és Kesztyűs listavezetők súlycsoportonként

Combat 70 kg kategória: Horváth Gergely – Bács-Team

Kesztyűs 70 kg kategória: Erdős Lóránt – Szekeres Ákos Team
Kesztyűs 75 kg kategória: Bozsanyi Andor – Idei-Fight Team
Kesztyűs 80 kg kategória: Horváth Ádám – Bács-Team
Kesztyűs 85 kg kategória: Benkő László, Szabó Sándor
Kesztyűs Open -80 kg kategória: Schneider János – Bács-Team
NoGi Open 80+ kg kategória: Szlama Ferenc – Bács-Team

A Bács-Team csapata. Összetettben harmadikok, öt CSB-t nyertek és hat listavezetőt adnak

A Bács-Team csapata. Összetettben harmadikok és öt CSB-t nyertek és hat listavezetőt adnak

Hozzászólások lezárva.