Első alkalommal rendezte meg a Magyar Grappling Szövetség a Nyári Táborát. Főszervezője Tálos Lajos bírónk és edzőnk volt, aki már a siófoki versenyek házigazdájaként is letette a névjegyét. A tábor nagyon jól sikerült mind a szállás, mind a sportcsarnok kiválóan megfelelt. Köszönjük ismét az áldozatos munkáját. Köszönjük a balatonfenyvesi BKV üdülő és a Balatonkeresztúri Önkormányzat segítségét is!
A Táborban napi négy edzést terveztünk, a reggeli futóedzést két csarnokbeli napközbeni kétórás edzés, követte és terveztünk még esti fakultatív edzéseket is. Mivel eléggé fárasztó volt a három edzés is, az estivel végül nem éltünk. A kemény mag minden reggel futott kb. fél órát napindító edzésként, majd utána jólesett a fürdés a Balatonban. Szerencsére jó időnk volt, a Balaton vize sem volt hideg, így a tábor nyaralásként is funkcionálhatott. Többen hozták a családjukat is.
Itt mutatkozott be az új birkózó ponyvánk, e mellett egy 12 x 12 méteres tatami is a rendelkezésünkre állt. A csarnokban párhuzamosan kettő vagy három csoportban zajlottak az edzések. Mindenki választhatott, hogy Gi vagy NoGi edzésen vesz részt, kiváló oktatóink voltak a garancia a színvonalas edzésekre.
A tábor mind a négy napján oktatott Varga Levente és Mátyási Zoltán. Levente a brazil jiu jitsu fekte öves kiválósága, PIT BJJ ZR Team vezetője, Zoli pedig birkózóedzőként adta át tapasztalatait. Szintén a teljes táborban itt volt elnökségünk tagja Sós György, aki elsősorban a gyerekeknek tartott edzéseivel szerzett vidám és hasznos élményeket.
Két-két napot oktatott Romanek Bence, szintén a ZR Team fekete öves BJJ kiválósága, és Lakatos Sándor a Szövetségünk egyik elnökhelyettese, valamint a pénteki napon oktatott ütő-rúgó technikákat Vancsik Nándor, Szövetségünk másik elnökhelyettese.
A Tábor fő tematikája egyértelmű volt: aki eddig inkább a Gi technikákkal foglalkozott, az kapjon lehetőséget a NoGi technikái javítására, aki pedig elsősorban NoGi oldallal foglalkozott, a legjobb oktatóktól kapjon lehetőséget a Gi technikák és szemlélet megismerésére.
Nagy népszerűségnek örvendtek a birkózó edzések, összesen hat volt belőlük Mátyási Zoltán vezetésével. Volt lehetőség tehát komolyabban is bepillantást nyerni a birkózás edzésmódszereibe és technikáiba. Szintén sokan éltek az egynapos lehetőséggel, hogy Vancsik Nándor ütő-rúgó edzésein vegyenek részt. Szerencsére a csarnokban szőnyegek is rendelkezésre álltak, melyeket fel is használtunk a dobástechnikák gyakorlásánál.
A Nyári Tábor egyben hivatalos gyakorlati tábora is volt a 2017/18-as évadban edzőképzésben résztvevőknek. Ők szemináriumok és versenyek látogatása mellett a tábor edzésein tanulták az edzőképzés gyakorlati tudnivalóit.
Az edzőtábor felkeltette a Kapos TV sportmagazinjának a figyelmét is, eljöttek a csarnokba forgatni. Szerencsére éppen jelen voltak a táborban Tóth Alexa és Sárkány Balázs versenyzőink, akik 2017-ben, illetve 2016-ban a Grappling Világbajnokságon szereztek aranyérmet Baku-ban, illetve Minszk-ben. Ugyancsak nyilatkozott Berkes László táborvezető és Lakatos Sándor elnökhelyettes is.
A Kapos TV sportmagazinjának beszámolója a Nyári Táborunkról
Sikerült megállapodnunk a BKV üdülő vezetőjével a jövő évi Nyári Tábor időpontjáról is, a siófoki záró fordulót követő héten, 2019 július 4.-7. között újra csütörtök és vasárnap közötti négy napon lesz megrendezve a tábor. A szállás és étkezés helyszíne változatlan, az edzések viszont sokkal közelebb, a balatonfenyvesi Fekete István Általános Iskola csarnokában lesznek megrendezve. Mindenkit szeretettel várunk a jövő évi táborunkba is!