Kistelek 2016 Grappling Bajnokság – beszámoló

Beküldve: | Kategória: Hírek.

Darabos Gábor alpolgármester úr és Sípos Dániel a 3K Egyesület vezetője házigazda

Darabos Gábor alpolgármester úr és Sípos Dániel a 3K Egyesület vezetője házigazda

Új város és új helyszín debütált a Global Grappling történetében: Kistelek és a Városi Sportcsarnok. Köszönjük az Önkormányzat és a 3K Egyesület támogatását és munkáját a Kistelek 2016 Grappling Bajnokság sikeres megrendezése érdekében! Külön köszönet Darabos Gábor alpolgármester úrnak és Sípos Dániel klubvezetőnek, akik a verseny napján is egész nap segítették a lebonyolítást!

A Kistelek 2016 Grappling Bajnokság kiírása

Darabos Gábor alpolgármester úr érmeket ad át

Darabos Gábor alpolgármester úr érmeket ad át

Ez a verseny volt a 30. Liga fordulónk. Az előző négy évadban sorrendben öt, hét, hét, majd nyolc Liga fordulót rendeztünk, ebben az évadban szintén nyolc lesz, ebből hármat rendeztünk meg eddig. Először fordul elő, hogy az őszi fordulókban ezernél több nevezés volt. Kistelek az eddigi legnagyobb nevezésszámmal debütáló helyszín, erre a versenyre 27 klub 187 fő 348 nevezést adott le.

A Kistelek 2016 Grappling Bajnokság nevezései

A Mikulás is megtisztelte jelenlétével a versenyünk megnyitóját

A Mikulás is megtisztelte jelenlétével a versenyünk megnyitóját

Hagyományainkhoz híven a megnyitó beszédet ismét Pálinkás Szilvia tartotta. Szólt a versenyzőkhöz a verseny házigazdája Sípos Dániel és Darabos Gábor alpolgármester úr is. Különleges résztvevője volt a megnyitónak a Mikulás, aki útjába ejtette a versenyt és szaloncukrot osztott a jelenlévő kicsiknek és nagyoknak.

Fekete Sándor eredményt hirdet

Fekete Sándor eredményt hirdet

A verseny főbírója Kovács Gábor, versenyigazgatója Berkes László volt. Bírók voltak Fekete Sándor, Vancsik Nándor, Merkert Zoltán, Laczkó Balázs, Sós György, dr. Renczés Tibor, Greksa Zoltán, betanuló bíróként dolgozott dr. Szilágyi Dávid. Pástot vitt a keceli, a hatvani, a kecskeméti és a helyi házigazda képviselet. Köszönjük a bírók és a segítők munkáját!

Négy tatamin egész nap folyamatosan mentek a küzdelmek

Négy tatamin egész nap folyamatosan mentek a küzdelmek

A versenyen indult klubok:
1. Bugaci Futóhomok Egyesület
2. Egyéni nevezés
3. Jászberényi Birkózó Klub
4. Magyar KyoNewaza Szövetség
5. Tatami Centrum
6. Warrior Gym Debrecen
7. Gracie Jiu Jitsu Szekszárd
8. Maori MMA Team
9. 3K Egyesület – Zé Radiola Team
10. Bács-Team
11. Carlson Gracie 302 Team
12. Fox Sport Egyesület
13. Miskolci Ju Jitsu Egyesület
14. Pitbull Debrecen
15. SZTE EHÖK SE
16. Küzdősport Szako. Bocfölde
17. Imrik Egyesület
18. ZR Team Budaörs
19. ZR Team Farkasok
20. Kuzuri Gym Nitra
21. Szegedi Küzdősport Klub
22. Zen Mushin Do
23. Bősi Kempo MMA Klub
24. Főnix Ju Jitsu dojo
25. Küzdősport és Földharc Egy.
26. Koko Fight Club
27. Szegedi Ju Jitsu Egyesület

A NoGi Open 80+ kg kategória dobogója

A NoGi Open 80+ kg kategória dobogója

A NoGi Open első helyezettjei a Shogun Fight rashguardjait és Scitec Nutrition táplálékkiegészítő csomagot kaptak ajándékba. A Nogi Női Open győztese Puskás Boglárka – Koko Fight Club volt, második Cristina Hernandez – Tatami Centrum lett. A NoGi Open -80 kg győztesei: I. Soltész László – Pitbull Debrecen, II. Lakatos Sándor – Tatami Centrum, III. Tóth Máté – Gracie Jiu Jitsu Szekszárd és Simon Krisztián – Egyéni nevezés. A NoGi Open 80+ kg győztesei: I. Hocz Csaba – Carlson Gracie 302 Team, II. Ágh István – Bősi Kempo MMA Klub, III. Babos Csaba – Maori MMA Team és Horváth Ádám – Bács-Team. Gratulálunk és köszönjük a támogatást!

Kölcsönös vádlifogás

Kölcsönös vádlifogás

Az International Jiu Jitsu Alliance a mai versenyre is felajánlotta a különdíjakat. A Legeredményesebb női versenyző: Koleszár Evelin – Miskolci Ju Jitsu Egyesület, a Legeredményesebb gyermek versenyző: Horváth Dominik – Küzdősport Szako. Bocfölde, Legeredményesebb férfi versenyző: Sejkoczki Dávid – Miskolci Ju Jitsu Egyesület! A versenyen legtöbb rangsor pontot a Miskolci Ju Jitsu Egyesület szerezte (71 pont), második a Tatami Centrum (52 pont), harmadik a Bács-Team (40 pont) lett. Gratulálunk!

A Kistelek 2016 Grappling Bajnokság végeredménye

Kesztyűs Küzdelem

Kesztyűs Küzdelem

A versenyeink kis időre pihenőre mennek, de nem maradunk rendezvény nélkül. Hagyományainkhoz híven az év elején megrendezzük a kongresszusunkat. A 2017 évi Kongresszusunk Budapesten lesz 2017 január 28-án. Beharangozó és a pontos helyszín hamarosan. A következő versenyünk, a G4 Grappling Liga ötödik évadának negyedik fordulója a Debrecen 2016 Grappling Bajnokság lesz, melyet 2017. február 18.-án rendezünk meg az Egyetemi Sportcsarnokban, ahol már előző két alkalommal is megrendeztük. A versenyen Gi Open lesz. Szeretettel várjuk a klubokat, versenyzőket a következő fordulóra!

A fiataloké a jövő!

A fiataloké a jövő!

Hozzászólások lezárva.