III. Szeged Grappling Bajnokság – beszámoló

Beküldve: | Kategória: Hírek.

No Fear - Respect

No Fear – Respect

A fordulóink sorában különleges helyzete van a szegedinek. Ezt ugyanis a Szegedi Küzdősport Klubbal közösen egy MMA versennyel együtt rendezzük meg. A két rendezvény egymást erősíti és így az év egyik legnagyobb küzdősport rendezvénye jön létre. Kiemelkedő létszám és kiemelkedő figyelem jellemzi a szegedi fordulónkat. Kovács Gábor, a Global Grappling főbírája egy emlékplakett átadásával köszönte meg Lehoczky Csabának, Sárközi Róbertnek, Laczkó Balázsnak és a Szegedi Küzdősport Klub tagjainak mindazt a segítséget, amelyet a grappling sportág fejlesztéséért tettek. Most első alkalommal öt tatamin rendeztük meg a versenyt.

A verseny kiírása

Kiemelkedő létszám és kiemelkedő figyelem jellemzi a szegedi fordulónkat

Kiemelkedő létszám és kiemelkedő figyelem jellemzi a szegedi fordulónkat

Az MMA verseny miatt a helysínen lévő ketrec lehetővé teszi, hogy a fordulóink között egyedülálló módon Szegeden Cage Grappling versenyszámot is rendezünk. Idén harminchárom klub tisztelte meg részvételével a versenyünket, kétszáznál is több versenyzőt indítottak. Nem lehet nem észrevenni azt az erőteljes bővülést, amely végbement a harmadik évadban az előzőhöz képest. Az első két fordulóban összesen hatszáz nevezés volt, mely 50%-os bővülést jelez.

A versenyen nevezett csapatok:
1. Egyéni
2. Musashi dojo
3. Növényi Sportakadémia
4. East Warriors
5. Mozgás Központ
6. Predator Fight Team
7. Tatami Centrum
8. 3K Egyesület
9. Gracie Barra BITE Dél-Pest
10. Gracie Barra Hungary
11. Fox SE Dunaújváros
12. VRSE Ju Jitsu Szakosztály
13. Küzdősport Szakosztály Bocfölde
14. Patai Gladiátor Team
15. Colonia Center
16. Predator’s MMA Fight Team
17. WBJ Hungary Jiu Jitsu
18. Kismészáros Kempo SE.
19. Hikari Aikido Egyesület
20. Militans MMA
21. Spartan Kempo Debrecen
22. Marcali VSZSE KSZ
23. BÁCS-TEAM
24. MMA Szolnok
25. Gracie Barra Farkasok
26. Koko Fight Club
27. Mezőcsáti Harcosok Klubja
28. Grizzly Grappling Team
29. Héraklész Fighter Team
30. Szegedi Ju Jitsu Egyesület
31. Kőbánya Sport Club
32. Szegedi Küzdősport Klub
33. Combat Club – GB Debrecen

A versenyre leadott nevezések

Szegeden meg tudjuk rendezni a Cage Grappling versenyszámot is

Szegeden meg tudjuk rendezni a Cage Grappling versenyszámot is

Egy másik okból is különleges volt a mostani forduló. Itt ünnepeltük a 100. klub, a Mezőcsáti Harcosok Klubja csatlakozását a Global Grappling versenyrendszerhez. A Global Grappling ötéves története során minden versenyen volt újonnan jelentkező klub, a számuk most érte el a 100-at. Egy versenyen általában 20-40 klub indul.

Bodnár János, a 100. klub vezetője emlékplakettet vesz át Fekete Sándortól

Bodnár János, a 100. klub vezetője emlékplakettet vesz át Fekete Sándortól

A versenyen a bírói gárda csaknem teljes volt, egyetlen női bírónk Balogh Andrea hiányzott csak, aki sokkal fontosabb feladatoknak tesz eleget, a kisbabájával otthon. A verseny főbírója Kovács Gábor, versenyigazgatója Berkes László volt, a bírók Fekete Sándor, Szűcs Kristóf, Lakatos Sándor, Fodor Gábor, Laczkó Balázs, Vancsik Nándor, Németh Krisztián, Merkert Zoltán, Galisz Péter, dr. Boromisza Péter, Herle Zsolt, Izsák Bálint és Lisztes Károly voltak.

A verseny bírái

A verseny bírái

A versenyszámok teljes köre megrendezésre került: Gi Grappling, NoGi Grappling és annak ketreces változata a Cage Grappling, az ütő-rúgó számokat képviselő Combat Grappling és Kesztyűs küzdelem. Ez volt a második forduló, ahol a felnőtt férfiak kezdő és haladó kategóriákban is indulhattak, láthatóan a klubok ráéreztek a lehetőségre, Szegeden már annyian indultak a kezdő kategóriákban, mint a haladóban.

A felnőtt férfiak kezdő és haladó kategóriákban is indulhatnak

A felnőtt férfiak kezdő és haladó kategóriákban is indulhatnak

A szegedi verseny a G4 Liga harmadik évadának második fordulója volt, így rangsorpontokat is lehetett szerezni. Azok a versenyzők, akik haladó kategóriájukban legalább kétszer nyertek, rangsorpontokat kaptak. A legtöbb pontot, 14-et Pál Nóra – WBJ Hungary Jiu Jitsu, Hell Patrik – 3K Egyesület – Kistelek, Gémes Levente – Szegedi Ju Jitsu Egyesület és Lakatos Sándor – Tatami Centrum kapta. A klubok között Szegedi Ju Jitsu Egyesület (39 pont), Szegedi Küzdősport Klub (35 pont), Tatami Centrum (30 pont), Kismészáros Kempo SE (22 pont) volt a sorrend. Gratulálunk!

A verseny végeredménye

A Gi Grappling Női Felnőtt 60 kg. dobogója

A Gi Grappling Női Felnőtt 60 kg. dobogója

A hagyományoknak megfelelően ezen a versenyen is három Open kategória volt, most a NoGi Grappling versenyszámban rendeztük meg. A Női Open eredménye: I. Pál Nóra – WBJ Hungary Jiu Jitsu, II. Németh Orsolya – Gracie Barra BITE Dél-Pest, III. Malcsiner Nikolett – Gracie Barra BITE Dél-Pest. A Férfi Open -80 kg. eredménye: I. Lakatos Sándor – Tatami Centrum, II. Kardos Péter – Grizzly Grappling Team, III. Csapó Ferenc – Predator’s MMA Fight Team és Pataki Botond – Tatami Centrum. A Férfi Open 80+ kg. eredménye: I. Szekeres Ákos – Gracie Barra Hungary, II. Czuprik István – Combat Club – GB Debrecen, III. Keresztesi Ádám – Gracie Barra BITE Dél-Pest és Antal Attila – Tatami Centrum. Gratulálunk!

A TotalDamage beszámolója a versenyről

A NoGi Férfi Open -80 kg. kategória dobogója

A NoGi Férfi Open -80 kg. kategória dobogója

Mint minden G4 Liga fordulón, így ezen is különdíjakat ajánlott fel az International Jiu Jitsu Alliance a legeredményesebb versenyzőknek. Az elért helyezések alapján kiválasztott versenyzőknek a díjat a szervezet magyarországi képviselője Nagy Róbert adta át. A Legeredményesebb női versenyző Németh Orsolya – Gracie Barra BITE Dél-Pest lett, a Legeredményesebb gyermek versenyző Gémes Levente – Szegedi Ju Jitsu Egyesület lett, a Legeredményesebb férfi versenyző pedig Fekete Dániel – Grizzly Grappling Team. Gratulálunk!

A Ellenfelem.hu beszámolója a versenyről

A Legeredményesebb gyermek versenyző Gémes Levente - Szegedi Ju Jitsu Egyesület

A Legeredményesebb gyermek versenyző Gémes Levente – Szegedi Ju Jitsu Egyesület

Köszönjük a részvételt a kluboknak és gratulálunk a helyezetteknek! Legközelebb Budapesten találkozunk, a Lőrinci Sportcsarnokban, ahol 2015 február 7-én a III. Budapest Bajnokságot rendezzük meg. A Budapest Bajnokság hagyományosan az évad legnagyobb versenye, valószínűleg így lesz ez most is, ezért hat tatamin készülünk megrendezni! Mindenkit szeretettel várunk!

Pillanatkép a versenyről

Pillanatkép a versenyről

ALL YOU NEED IS: JU JITSU + GLOBAL GRAPPLING

ALL YOU NEED IS: JU JITSU + GLOBAL GRAPPLING

Női grappling küzdelem

Női grappling küzdelem

A verseny alulnézetben

A verseny alulnézetben

Hozzászólások lezárva.