A budapesti forduló már a második évadban is a legnagyobbnak számított a 286 nevezéssel, így számítottunk rá, hogy ebben az évadban is így lesz. Hat tatamira terveztük a versenyt, de nem gondoltuk volna, hogy a hat tataminak nagyobb lesz a leterheltsége, mint tavaly a négynek volt. A nevezések ugyanis minden várakozásunkat felülmúlták, túllépték a négyszázat, köszönet érte a résztvevő csapatoknak! Mind Budapesten, mind az 1.-3. fordulóban összesen igen erősen emelkedett a nevezések száma.
III. Budapest Grappling Bajnokság – nevezések
A verseny helyszíne a Lőrinci Sportcsarnok volt, de ugyanaz történt, mint tavaly az UTE Judo csarnokában, azaz az előzőleg vártnál sokkal többen voltunk és gyakorlatilag azonnal kinőttük a csarnokot. A helyszín és a kiszolgálás mindazonáltal kiváló volt, így nagy valószínűséggel jövőre is a XVIII. kerületben maradunk, de átmegyünk a nagyobb Sporkastélyba. A klubok száma is több volt az eddigieknél: 46 klub nevezett a III. Budapest Grappling Bajnokságra.
A versenyen nevezett klubok
1. Koko Fight Club
2. Gracie Barra Hungary
3. Riberio Jiu Jitsu – Slovakia
4. Carlson Gracie Blackout Team
5. Carlson Gracie 302 Team
6. Mezőcsáti Harcosok Klubja
7. Tatami Centrum
8. Ronin HSE
9. Központi Budo Akadémia
10. Növényi Sportakadémia Sopron
11. Szegedi Ju Jitsu Egyesület
12. Carlson Gracie Debrecen
13. Colonia Center
14. Patai Gladiator Team
15. Gracie Barra Dél-Pest
16. 3K Egyesület
17. Aranyszarvas KHSE
18. Musashi dojo
19. Küzdősport Szakosztály Bocfölde
20. VRSE Ju Jitsu Szakosztály
21. Gracie Barra ELTE
22. Bács-Team Kecel
23. Budapest Top Team
24. BJJ Slovakia
25. Bősi MMA és Kempo
26. Cutler Fight Team
27. Fekete Mamba Harcm. Iskola
28. Predator’s MMA Fight Team
29. WBJ Hungary Jiu Jitsu
30. BJJ Pécs
31. Miskolci Ju Jitsu Egyesület
32. BBME
33. Gracie Barra Farkasok
34. Érdi Spartacus SC
35. Pitbull Debrecen
36. Marcali VSZSE KSZ
37. Combat Club – GB Debrecen
38. Gracie Barra PIT
39. IJK Monorierdő Dojo
40. Kőbánya Sport Club
41. Kismészáros Kempo SE
42. Szegedi Küzdősport Klub
43. Növényi Sportakadémia
44. Grizzly Grappling Team
45. MMA Szolnok
46. Egyéni
A III. Budapest Grappling Bajnokság kiírása
A verseny szervezése minden eddiginél nagyobb feladatot jelentett. Közel négyszáz négyzetméter tatami, ötven szervező, három mérleg, 11 notebook, 13 kijelző, 430 mérkőzés lebonyolítás. Köszönet a szervezőknek az áldozatos munkájukért, hogy mindezt sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani! Ezen a versenyen debütált az új kijelzőnk, melyen egyszerre mind a hat pást felkészülő versenyzői látszottak.
A versenyt megtisztelte jelenlétével Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és Növényi Norbert Olimpiai és Világbajnok. Díjátadónk volt Növényi Norbert Olimpiai és Világbajnok, Fekete Sándor Világ- és Európa Bajnok, Dietz Gusztáv Európa Bajnok, Csernyik Zoltán Európa Bajnok, Sándor József Európa Bajnok és Marián György a Magyar Prémium MMA Liga főtitkára.
A verseny főbírája Kovács Gábor, versenyigazgatója Berkes László, bírái Fekete Sándor, Herle Zsolt, Merkert Zoltán, dr. Boromisza Péter, Galisz Péter, Vancsik Nándor, Fodor Gábor, Laczkó Balázs, Izsák Bálint, Lisztes Károly voltak. A pástokat vitték a Tatami Centrum, a Koko Fight Club, VRSE Ju Jitsu Veszprém, az MVSZSE KSZ Marcali, a Szegedi Küzdősport Klub, a Bács-Team Kecel segítői. Köszönjük!
A versenyen a szokásos Gi, NoGi, Combat és Kesztyűs versenyszámaink mellett Gi Open volt, ahol most először mind a két férfi kategóriában (-80 kg és 80+ kg) elérte a nevezők száma a 20 főt. Mindkét kategóriát két csoportos módban rendeztük meg, így a Nőivel együtt maga az Open versenyszám is öt tatamin indult! Most először fordult elő az is, hogy egy tatamin (nevezetesen az A-n) a mérkőzések száma átlépte a százat. Erre készülve a mérkőzésszámok kezdőértéke az egyes pástokon 101, 301, 501, 701, 801, 901 gondolva arra, hogy az A páston fogjuk kiosztani a 200-as sorszámot és ugye nem lehet két mérkőzés ugyanazzal a mérkőzésszámmal.
Női versenyzők ilyen nagy számban még nem neveztek a ezelőtt, 22 női kategóriát rendeztünk meg. A Kezdő Férfi kategóriák is feltöltődtek, volt olyan is, ahol nyolcan versenyeztek. Ugyancsak szembetűnő volt a Kesztyűs Küzdelem megerősödése, minden eddiginél többet, 34 mérkőzést rendeztünk ebben a versenyszámban. Ezért Pápán nem Combat Grappling-ben, hanem Kesztyűs küzdelemben lesz az Open versenyszám.
Most először fordult elő, hogy egy gyermek négy első helyezést érjen el, Muzsai Nimród Orion megnyerte (35 kg súlyával) a Gyermek 2 40 és a 44 kg-os kategóriát mind Gi, mind NoGi versenyszámban. Nem véletlen, hogy ő lett a Legeredményesebb Gyermek versenyző! Gratulálunk! Duplázott, azaz megnyerte mind a Gi, mind a NoGi versenyszámban a kategóriáját és így a Legeredményesebb Női Versenyző lett Krepsz Fanni! Gratulálunk! Mindketten a Kismészáros Kempo SE versenyzői.
Triplázott, azaz a Gi és NoGi kategóriája mellett a 80+ kg Férfi Open-t is megnyerte Ördög Balázs a Miskolci Ju Jitsu Egyesület versenyzője, és így a Legeredményesebb Férfi Versenyző lett! Gratulálunk! A klubok között a Miskolci Ju Jitsu Egyesület végzett az élen 75.5 ponttal, második a Kismészáros Kempo SE 62 ponttal, míg a harmadik a Gracie Barra Hungary 34 ponttal. Gratulálunk!
III. Budapest Grappling Bajnokság – végeredmény
Az első három fordulóban lejárt a súlyproblémákkal kapcsolatos türelmi idő. Ezek nagy része abból adódott, hogy a csapatvezető alacsonyabb súlycsoportban nevezte a versenyzőjét. A következő fordulótól kezdve ZÉRÓ TOLERANCIA lesz a súlyproblémákkal kapcsolatban, hiszen ez az ellenfeleket hozza hátrányos helyzetbe. Ezentúl minden felelősség a helytelen nevezésért a csapatvezetőé, a súlyátlépésért pedig a versenyzőé! Javasoljuk, hogy minden esetben hiteles mérleggel mérjék meg a csapatvezetők a versenyzőik súlyát, így biztos nem lesz ilyen probléma.
A 2014-2015-ös évad következő 4. fordulója a II. Debrecen Grappling Bajnokság lesz 2015 március 7-én, helyszíne az Egyetemi Agrár Centrum, Böszörményi út 138. Szeretettel várunk mindenkit!
Az OLIMP TV filmje a III. Budapest Grappling Bajnokságról