A II. Budapest Grappling Bajnokság kiírása
A II. Budapest Grappling Bajnokság végeredménye
A G4 Grappling Liga 2013-2014-es évadának harmadik, budapesti fordulóját rendeztük meg 2014 január 18-án az UTE judo csarnokában. A tavalyi évhez képest új helyszínre a várt nagyszámú nevezés miatt volt szükség, itt már négy páston tudtuk megrendezni a versenyt és volt még egy bemelegítő pást is. A lelátó viszont kicsinek bizonyult, szerencsére a csarnokot idén átépítik, így talán jövőre is megfelelő lesz a budapesti versenyre.
A II. Budapest Grappling Bajnokság nevezései
A versenyen eddig nálunk még nem tapasztalt mennyiségű klub indult, 45 klub az ország minden részéről és a határon túlról is. Tíznél több klub először volt jelen, szeretettel üdvözöljük körünkben őket is. Bekapcsolódásukkal a Global Grappling közösségünk immár 77 klubból áll.
A II. Budapest Grappling Bajnokságon nevezett klubok:
4-Fight MMA & Grappling Magyaróvár
Albertirsai Nihon Tai Jitsu Klub
BBME
BJJ Slovakia
Carlson Gracie Hungary
Colonia Center
Contendo MMA
Eger Shootfighters
Egyéni nevezés
Érdi Spartacus SC
Fekete Mamba Harcművészeti Iskola
Giants Gym
Gracie Barra Budatétény
Gracie Barra Debrecen
Gracie Barra Dél-Pest
Gracie Barra ELTE
Gracie Barra Hungary
Gracie Barra Sümeg
Grizzly Grappling Team
Harcos Kutyák Kempo SE
Hatvani dojo
Hikari Aikido Egyesület
HLCT Kung Fu – Mogyoród
Központi Budo Akadémia SE
Küzdősport és Földharc Egyesület
Militans MMA
Miskolci Ju Jitsu Egyesület
Mozgás Központ
MVSZSE KSZ – Marcali
Növényi Sportakadémia
Patai Gladiator Team
Pitbull Debrecen
PKA Team Székesfehérvár
ReKaGym
Ronin HSE Győr
Ronin HSE Pápa
Ronin Judo & MMA Balatonfüred
Szegedi Ju Jitsu Egyesület
Szegedi Küzdősport Klub
Tatami Centrum
Titánok HKSE Bocfölde
UTE Judo
VRSE Ju Jitsu Veszprém
Wildboar Jiu Jitsu
Zrínyi Miklós Baranta HMHSE
Az, hogy ilyen sok klub nevezett, jelzi az érdeklődés növekedését. Budapest immár a negyedik olyan város, ahol újra versenyt rendezünk és mindenhol nőtt a nevezések száma az előző évhez képest.
A versenyt megtisztelte jelenlétével és az érmeket átadta Növényi Norbert Olimpiai Bajnok és Világbajnok. A verseny főbírája Kovács Gábor, igazgatója Berkes László, bírái Fekete Sándor, Lakatos Sándor, Szűcs Kristóf, dr. Boromisza Péter, Merkert Zoltán, Galisz Péter, Németh Krisztián, Herle Zsolt voltak. A verseny orvosa Nagy Gábor volt. Segítők jöttek Kecskemétről, Veszprémből, Hatvanból, Marcaliból, Pécsről. Köszönjük a közreműködést!
A szokásos Gi, NoGi és Combat Grappling versenyszámok mellett Gi Open volt, összesen 66 kategóriában zajlottak a küzdelmek. Volt bőven nagy létszámú kategória, négyet két csoportos módon rendeztünk meg. Sokan kaptak rangsorpontot, ennek alapján a legeredményesebb klubok a Szegedi Ju Jitsu Egyesület (35 pont), a Grizzly Grappling Team (27 pont) és a Pitbull Debrecen (25 pont) lettek.

Az egyéni összesített rangsorlistát Hasznos Attila vezeti 28 ponttal a Szegedi Ju Jitsu Egyesületből
A harmadik fordulóban kiosztott pontokkal frissítettük az összesített Rangsorlistát, az idei év összesített listáján a klubok között a Tatami Centrum (92,5 pont), a Grizzly Grappling Team (89 pont), a Szegedi Küzdősport Klub (52 pont) állnak az élen. Az egyéni összesített listát Hasznos Attila (28 pont Szegedi Ju Jitsu Egyesület), Rákóczi Tamás (21,5 pont Gracie Barra Debrecen), és Szűcs Kristóf (21 pont Tatami Centrum) vezetik. Újdonság, hogy közöljük a férfi felnőtt súlycsoportonkénti Rangsorlistát is.
A korábbi fordulókhoz hasonlóan most is három különdíjat ajánlott fel az International Jiu Jitsu Alliance. A Legeredményesebb Gyermek versenyzőnek járó különdíjat Pap Roland – BBME, a Legeredményesebb Női versenyzőnek járó különdíjat Illés Anna – Központi Budo Akadémia SE, a Legeredményesebb Férfi versenyzőnek járó különdíjat pedig Rákóczi Tamás – Gracie Barra Debrecen kapta. A díjakat a szervezet magyarországi képviselője, Nagy Róbert adta át.
Ebben a fordulóban Gi Open versenyszámot rendeztünk. A dobóra jutók kupákat kaptak, az első helyezett ez mellé még 200 Euro különdíjat is. Ennek a versenyszámnak a nevezése ingyenes volt, azok a versenyzők nevezhettek, akiknek volt súlycsoportos nevezésük.. A Gi Open versenyszám győztese Erdős Máté – Gracie Barra Dél-Pest volt, második helyezett lett Makó Dávid – Gracie Barra Dél-Pest, a két harmadik helyezett pedig Csuka Balázs – Hatvani dojo és Dencinger Dávid – PKA Team Székesfehérvár lettek. Gratulálunk!
A G4 Grappling Liga 2013-2014-es évada a 4. fordulóval folytatódik, az I. Debrecen Grappling Bajnokságot a Monostorpályi Sportcsarnokban (Monostorpályi út 9/b) rendezzük meg 2014 március 8-án. Egy újabb város iratkozik fel tehát a versenyhelyszínek sorába. A házigazda Kiss László – Grizzly Grappling Team lesz. Lesz néhány változás a lebonyolításban a budapestihez képest, 12 órától folyamatos díjátadást tervezünk, a tatamik nem állnak le, illetve a NoGi Open kora délután lesz, a NoGi versenyszámok elején, hogy mindenki élvezhesse. Jó felkészülést kívánunk és találkozunk Debrecenben!