Győr 2016 Grappling Bajnokság – beszámoló

Beküldve: | Kategória: Hírek.

A verseny érmei és kupái

A verseny érmei és kupái

A győri forduló léte erősen összekapcsolódik a nyolcadik régió, a Nyugat-Dunántúli régió létrejöttével. Alapértékeink közé tartozik, hogy minden évadban minden régióban rendezünk versenyt, így ennek a régiónak is lett fordulója, mégpedig Győrben. Tavaly volt először ez a forduló, idén pedig már elfogadottá vált, közel annyian neveztek, mint ehy hónapja Hatvanban. Az idei helyszín Győr külterületén, Ikrényben volt, a Rábcatorok Sportcsarnokban.

A Győr 2016 Grappling Bajnokság kiírása

Juniorok küzdelme Gi Grappling versenyszámban

Juniorok küzdelme Gi Grappling versenyszámban

A verseny házigazdája a Győri Koko Gym MMA klub és vezetője Kókai Gábor volt. Köszönjük az áldozatos munkájukat! A forduló egyszerre került megrendezésre az MMA Liga amatőr fordulójával, így ketrec is volt a helyszínen. Az évi nyolc fordulóból ez az egyetlen, ahol Kesztyűs Open van, ráadásul ennek mérkőzéseit a ketrecben tudtuk megrendezni. A webes nevezés ismét jól működött, az ugyancsak ebben az évadban bevezetett automatikus összevonás húsznál is több versenyzőnek talált más klubból ellenfelet.

Gyerekek a tatamin és a molinón is

Gyerekek a tatamin és a molinón is

A megnyitó beszédet ismét Pálinkás Szilvia tartotta, gondolatai és személyisége rendszeresen megnemesíti a megnyitó ünnepséget. A beszéd különleges apropója volt, hogy most először találkozhattunk a Minszki Grappling Világbajnokságról hazatért versenyzőkkel. Szilvia és Kovács Gábor főbíró név szerint is köszöntötte a jelen lévő válogatott versenyzőket, külön kiemelve Szmolka Nikoletta felnőtt világbajnokunk kiváló helytállását.

Mindhárman a Magyar Ju Jitsu Szövetség mesterei

Mindhárman a Magyar Ju Jitsu Szövetség mesterei

A verseny főbírója Kovács Gábor, versenyigazgatója Berkes László volt. Bírók voltak Fekete Sándor, Fodor Gábor, Vancsik Nándor, Merkert Zoltán, dr. Boromisza Péter, Herle Zsolt, Tálos Lajos, Sós György, Pataki Botond, dr. Renczés Tibor. Pástot vitt a keceli, a hatvani és a kecskeméti képviselet. Köszönjük a bírók és a segítők munkáját!

dr. Boromisza Péter eredményt hirdet

dr. Boromisza Péter eredményt hirdet

A versenyen indult klubok:
1. Bugac-Kkfházi Judo – Jiu-Jitsu
2. Kelemen Ryu dojo Veszprém
3. Tatami Centrum
4. Egyéni nevezés
5. Győri Koko Gym MMA SE
6. Miskolci Ju Jitsu Egyesület
7. Jászberényi Birkózó Klub
8. Bács-Team
9. BJJ Slovakia
10. Carlson Gracie 302 Team
11. Carlson Gracie Warrior Team
12. ZR Team Farkasok
13. Muszasi Jitsu
14. Ribeiro Jiu-Jitsu Slovakia
15. VRSE Ju Jitsu Veszprém
16. WBJ Jiu Jitsu
17. ZR Team Hungary
18. Küzdősport Szako. Bocfölde
19. Carlson Gracie 3Y02 Team
20. Győri Borzok
21. Koko Fight Club
22. MVSZSE KSZ – Marcali
23. Növényi Sportakadémia
24. Ronin Judo & MMA Balatonfüred
25. Budapest Top Team
26. Növényi Sportakadémia Sopron
27. SZTE EHÖK
28. BJJ Pécs
29. Bősi Kempo MMA Klub
30. Dorogi Nehézatlétikai Club
31. Főnix Ju Jitsu dojo
32. Szegedi Küzdősport Klub

A Győr 2016 Grappling Bajnokság nevezései

A Kesztyűs Open egyik mérkőzése

A Kesztyűs Open egyik mérkőzése

A Kesztyűs Open első helyezettjei Scitec Nutrition táplálékkiegészítő csomagot kaptak ajándékba. A Kesztyűs Open -80 kg győztesei: I. Schneider János – Bács-Team, II. Simon Kisztián – Egyéni nevezés. A Kesztyűs Open 80+ kg győztesei: I. Horváth Ádám – Bács-Team, II. Morvai László – Növényi Sportakadémia Sopron, III. Imre Zsolt – Bács-Team. Gratulálunk!

Nemzetközi barátság

Nemzetközi barátság

Az International Jiu Jitsu Alliance a mai versenyre is felajánlotta a különdíjakat. A Legeredményesebb női versenyző: Soltész Alexandra – Miskolci Ju Jitsu Egyesület, a Legeredményesebb gyermek versenyző: Kulcsár Kristóf – Küzdősport Szako. Bocfölde, Legeredményesebb férfi versenyző: Sejkoczki Dávid – Miskolci Ju Jitsu Egyesület! A versenyen legtöbb rangsor pontot a Bács-Team szerezte (57 pont), második a Küzdősport Szakosztály Bocfölde (35 pont), harmadik a Miskolci Ju Jitsu Egyesület (33 pont) lett. Gratulálunk!

A Győr 2016 Grappling Bajnokság végeredménye

NoGi Grappling küzdelem

NoGi Grappling küzdelem

A versenyre 32 klub, 210 fő, 347 nevezést adott le. A négy tatamin és a ketrecben 96 kategóriában 334 mérkőzésen nyolc órán keresztül folyamatosan mentek a mérkőzések. A verseny megmutatta, hogy kölcsönös tisztelettel egy helyszínen két különböző verseny is megrendezhető.

A Kesztyűs Küzdelem egy látványos pillanata

A Kesztyűs Küzdelem egy látványos pillanata

A következő versenyünk, a G4 Grappling Liga ötödik évadának harmadik fordulója a Kistelek 2016 Grappling Bajnokság lesz, melyet december 10-én rendezünk meg a Városi Sportcsarnokban Kistelken. Új helyszín, új házigazda mutatkozik be: a 3K Egyesület és vezetője Sipos Dániel. Köszönjük a munkájukat! A versenyen NoGi Open lesz. Szeretettel várjuk a klubokat, versenyzőket a következő fordulóra!

Kesztyűs dominancia a földön

Kesztyűs dominancia a földön

Hozzászólások lezárva.