Történet

Beküldve: | Kategória: Versenyrendszer.

A Global Grappling története 2012 szeptemberéig, a honlap beindulásáig

A harcművészetek, a küzdősportok körében mindig is fontos szerepe volt a versenyzésnek. (Kivéve azokat a stílusokat, amelyek elvből elutasították a versenyt.) A korábbi időkben olyan tornák, párbajok is voltak, ahol a vesztes akár meg is halhatott. A mai civilizált világban természetesen törekedni kell a sérülések minimalizálására. Ez bizony azzal jár, hogy mesterségesen korlátoznunk kell a versenyen végrehajtható technikákat. Törekszünk arra, hogy ez a korlátozás minimális legyen.

Természetesen minden harcművészet, minden küzdősport edzésein is vannak küzdelmek. Küzdelem az edzésen azt jelenti, hogy az edzőtársainkkal küzdünk és ezeknek a küzdelmeknek csekély a tétjük, ha van egyáltalán. Az edzőtársaink a barátaink, megismertük és kiismertük őket. Az edzés mellett ezért szükség van a versenyre, mely azon túl, hogy lehetővé teszi, hogy nem kiismert ellenfelekkel is találkozzunk, egy rendkívül fontos tulajdonsággal bír az edzéshez képest: a döntő pillanat tétjével.

A döntő pillanat tétje azt jelenti, hogy a küzdelem utolsó másodpercéig történhet olyan dolog, mellyel elveszítjük a mérkőzést. (Ez edzésen is így van, de ott nincs probléma, ha kopogtunk, megdobtak stb., felállunk és kezdünk egy új küzdelmet.) A versenyen viszont kiesünk, ami bár nem tragédia, de ellentétes a felkészülésünkkel, a céljainkkal. Jelenleg a versenyzésnél jobb alkalmat nem ismerünk erre az utolsó pillanatig maximális figyelemben, készültségben tartásra, amit a döntő pillanat tétje jelent.

ALL YOU NEED IS JU JITSU + GLOBAL GRAPPLING

ALL YOU NEED IS JU JITSU + GLOBAL GRAPPLING

A Magyar Ju Jitsu Szövetség klubjaiban mindig is voltak dojo- és vizsgaküzdelmek: földharc, valamint pusztakezes és kesztyűs állásküzdelem. A Szövetségben 1995-ben kialakult Ju Jitsu versenyrendszer is ezeken alapul. A Global Grappling négy küzdelmi versenyszáma pedig ezek egyenes leszármazottja: a Gi Grappling az edzőruhás földharc, a NoGi Grappling a pólós/félmeztelen földharc, a Combat Grappling a pusztakezes küzdelem utódja, a Kesztyűs Küzdelem pedig még nevében is ugyanaz.

Amikor 2008-ban megismerkedtünk a FILA grappling-gel, akkor úgy éreztük, hogy majdnem megtaláltuk a régóta keresett rendszert, melyben ideális versenyezni. Azért csak majdnem, mert voltak a FILA grappling szabályai között olyanok, melyek túlbonyolítottnak, kevésbé logikusnak tűntek, illetve nagyon a NoGi Grappling (a birkózás) oldaláról közelített, azt hangsúlyozta, megbontva az egyensúlyt a Gi és a NoGi ágak között.

A Global Grappling szabályainak, lebonyolítási rendjének a megalkotásánál az egyensúly felállítása, az egyszerűsítés, a logikus felépítés, az átjárhatóság voltak a fő szempontok, de legfőképpen az egészség megőrzése és a sérülések elkerülése. Fontos volt még a szakmaiság, azaz hogy a felkészülés nélkül beugró ‘szerencselovagok’ lehetőleg ne tudjanak érvényesülni. A létrehozott rendszer sajátosságai jól tükrözik azokat a célokat, melyek a megalkotásához vezettek.

Global Grappling - Global Evolution

Global Grappling – Global Evolution

2009:

A Global Grappling tehát egy verseny szabályrendszer, melynek kiinduló formáját 2009-ben hozta létre Fekete Sándor, Kovács Gábor és Berkes László. A gyakorlat alapján kisebb módosításokat, egyszerűsítéseket és egységesítéseket kellett végrahajtani és 2011-re elnyerte a végleges formáját. Versenyzőink 2009-ben kezdtek előbb országos, majd nemzetközi versenyeken részt venni.

2010:

Az első Global Grappling versenyre 2010 tavaszán a XI. Hírös Kupa Országos Ju Jitsu Verseny keretén belül került sor. Versenyszámok a Gi és NoGi Grappling voltak. Ugyanígy történt decemberben a XVI. Kecskemét Kupán is. A Kecskemét Kupán megrendeztük az I. Global Grappling Open Chamionship versenyünket, melyen 17-en indultak. Az 1000 Eurót a KJC versenyzője, Havas Balázs nyerte. Versenyzőink kiválóan szerepeltek az augusztusban Dakovóban a FILA Grappling Világbajnokságon. Fekete Sándor és Lakatos Sándor Világbajnoki címet szereztek. Ebben az évben vezettük be a Gyakorló Verseny szisztémát, tavasszal és ősszel is rendeztünk egyet-egyet. Rohács Norbert hatvani barátunk halála után szeptemberben megrendeztük első Emlékversenyünket.

2011:

Januárban a BJJ Európa Bajnokságon Fekete Sándor mind a súlyában, mind abszolútban Európa Bajnoki címet szerzett. Tavasszal és ősszel a Hírös és Kecskemét Kupa keretén belül ismét megrendeztük a grappling számokat.  A Kecskemét Kupán debütált a Combat Grappling versenyszám. 2011-ben három Gyakorló Versenyt rendeztünk. Szeptemberben újra Emlékversenyt rendeztünk Hatvanban, októberben pedig megrendeztük az I. Gi Grappling Csapatbajnokságot. Novemberben a Tamásiban megrendezett FILA Grappling Világbajnokságon Szűcs Kristóf Világbajnoki címet szerzett.

2012:

Januárban a BJJ Európa Bajnokságon Fekete Sándor újra Európa Bajnoki címet szerzett. Márciusban Sanyi bácsi Amerikába utazott és a Pan America bajnokságot is megnyerte! Tavasszal a Hírös Kupán volt grappling, ez volt az utolsó ilyen ju jitsu verseny. Májusban megrendeztük az első önálló grappling versenyt, az I. Global Kupát. 2012 tavaszán kettő Gyakorló Versenyt rendeztünk. Szeptemberben elindult a honlapunk és a III. Rohács Norbert Emlékversennyel eilindult a G4 Grappling Liga első évada.

Hozzászólások lezárva.